Régóta nem éreztem magam annyira boldognak, mint múlt hét elején; felhőtlen eufóriában lebegtem végig a keddet, szerdát, annyira pazar volt, hogy abban külön gyönyörködnöm kellett. Sütött a napocska, fülemben szólt egy igazi álommunka szírénéneke, előző nap pedig egy célzott és mérsékelten artisztikus próbálkozással megszabadultam egy nyomasztó lelki tehertől. Felszabadultság, várakozás, újra megélt hajnali pillanatok és a buta rácsodálkozás: hoppá itt vagyok, megbékélve járok-kelek a világban, és igaz(ít)gatom az életemet. Igazítgató úr...
Ehhez járult a sekélyes, de őszinte öröm: nem bent kezdek, számomra nincs reggeli értekezlet. Ezt az örömöt nem csorbította, hogy éppen a bíróságra iparkodtam, ahová tanúként idéztek be - mi több, tőlem várták a megfejtést egy rágalmazási perben, melynek alfája és omegája egy általam másfél évvel ezelőtt leírt mondat volt. Mintha besétálnál egy filmbe (bírósági jelenet): hatalmas flash. A pör kimenetele nagy részben az én visszaemlékezéseimtől függött. Gondolom a bírónő több hónapos rémálmait valóra váltva festettem fel az igazságot: nem emlékszem semmire, de amit leírtam, azért kiállok. Egy órán át próbálták meg kipréselni belőlem a semmit, aztán ebben maradtunk. Felelős állampolgár és kedélyes lófasz egy személyben.
Hogy mi lett az ítélet, nem tudom. Tanúskodásom kellős közepén felcsendült a tárgyalóteremben az Amorphistól a Far From the Sun. A bíróságról kilépve visszahívtam a számot: a követség volt, tájékoztattak, enyém a washingtoni csereprogram. Menj már... Majdnem feldöntött a löket adrenalin, de sajnos emberek között voltam. Mozdulatlan vitustáncom és néma diadalüvöltésem arra emlékeztetett, mikor a fradisták között ülve örültem Sitku alápörgetős góljának (nem mintha azok emberek lettek volna).
A létezés minden ígérete ott zsongott körülöttem. Egy hét sem telt el, és ma már azon kaptam magam, hogy kifejezetten szomorúan járok-kelek.
"I've had a bad week."
What's happened?"
Nothing's happened. I've had a bad week in my head, is all." (Hornby)
Éppen emiatt, bár K--vel szerettem volna, egyedül is elmentem a Bohócra. A világ minden fájdalma ott volt a színpadon. Ami kicsike jó történt, még azoknál is jobban odabaszott. Ez a művészet: sokkal jobban érzem magam.
Ehhez járult a sekélyes, de őszinte öröm: nem bent kezdek, számomra nincs reggeli értekezlet. Ezt az örömöt nem csorbította, hogy éppen a bíróságra iparkodtam, ahová tanúként idéztek be - mi több, tőlem várták a megfejtést egy rágalmazási perben, melynek alfája és omegája egy általam másfél évvel ezelőtt leírt mondat volt. Mintha besétálnál egy filmbe (bírósági jelenet): hatalmas flash. A pör kimenetele nagy részben az én visszaemlékezéseimtől függött. Gondolom a bírónő több hónapos rémálmait valóra váltva festettem fel az igazságot: nem emlékszem semmire, de amit leírtam, azért kiállok. Egy órán át próbálták meg kipréselni belőlem a semmit, aztán ebben maradtunk. Felelős állampolgár és kedélyes lófasz egy személyben.
Hogy mi lett az ítélet, nem tudom. Tanúskodásom kellős közepén felcsendült a tárgyalóteremben az Amorphistól a Far From the Sun. A bíróságról kilépve visszahívtam a számot: a követség volt, tájékoztattak, enyém a washingtoni csereprogram. Menj már... Majdnem feldöntött a löket adrenalin, de sajnos emberek között voltam. Mozdulatlan vitustáncom és néma diadalüvöltésem arra emlékeztetett, mikor a fradisták között ülve örültem Sitku alápörgetős góljának (nem mintha azok emberek lettek volna).
A létezés minden ígérete ott zsongott körülöttem. Egy hét sem telt el, és ma már azon kaptam magam, hogy kifejezetten szomorúan járok-kelek.
"I've had a bad week."
What's happened?"
Nothing's happened. I've had a bad week in my head, is all." (Hornby)
Éppen emiatt, bár K--vel szerettem volna, egyedül is elmentem a Bohócra. A világ minden fájdalma ott volt a színpadon. Ami kicsike jó történt, még azoknál is jobban odabaszott. Ez a művészet: sokkal jobban érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése