time

You need someone who can see the man you were inside the man you've become, and forgive you.

Eszembe jutott ez a mondat, talán a legjobb a végeredményben csalódást keltő Caprica c. sorozatból. Joseph Adama mondja a félig sorstárs, félig ellenség Daniel Greystone-nak egy valószerűtlen közös cigarettázás során egy nagyváros kopottan futurisztikus toronyépületének erkélyén, miután az megvallja: I'm not sure I even know how to get back... To who I was, or who I thought I was.

Joseph meglátása telitalálat a lelki nincstelenség sorsára jutott Daniel számára. Nekem amiatt is jelent valamit, hogy 30 körül egyre élesebben kezd elkülönülni egykori és mostani önmagam. Nem mintha rosszabb ember lennék, de jobban látom a tévedéseket is. Nem változtam meg, de nem maradtam ugyanaz. Találónak érzem a megfogalmazást: amik csak voltunk, azok is bennünk vannak, valamiféle buborékban. Ezek a buborékok pedig néha feljönnek, hiszen a "veterán" önmagunk szemszögéből már jól (jobban) látszik az évek íve. Könnyű is okosnak lenni...

Alapvetően nem vagyok a híve a sajnálkozásnak, hiszen mindent úgy teszünk, ahogy az adott körülmények között a legjobbnak találjuk. Nem hozhatjuk meg a döntéseinket más időpontban. Talán természetes, hogy minél jobb emberek akarunk lenni, ha kell, nyállal összetapasztva mindazt, amit 10, 20, 30 év alatt a legérdemesebbnek találtunk magunkban. Csak hát nem megy: ha olyan maradtál volna, nem lehetnél ilyen is, azt meg nem akarhatod. A tudósok ezt úgy hívják: "the arrow of time". Time always moves in one direction, from the past to the future.

Wonders of the universe.